2020. 05. 29. 19:47

Hatékony munka és megfontolt gazdálkodás

A Vasutasok Szakszervezete kongresszusi küldöttei egy rendkívüli helyzetben, rendkívüli módon értékelték az elmúlt év munkáját.

A II. Világháború óta nem volt olyan világméretű válsághelyzet, mint amivel január közepe óta szembesülünk és amelynek következtében Magyarország kormánya egészségügyi válsághelyzetet hirdetett. Ez a helyzet egyik napról a másikra alapvetően formálta át életünket és a gazdaságot. A kormányzat által naponta meghozott intézkedések miatt csupán egy-egy nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy alkalmazkodjunk, hogy elemezzük a lehetséges kockázatokat, hogy kérdéseket tegyünk fel, vagy éppen megoldási javaslatokat dolgozzunk ki.

Az évek óta tartó eszmefuttatás a digitalizációról és annak hatásairól szintén egy pillanat alatt robbant be a mindennapjainkba: százezrek dolgoznak otthon, gyermekeink, szintén otthonról digitális munkarendben tanulnak. Mindezek olyan, további kérdéseket vetnek fel, amelyekkel nagyon hamar foglalkoznunk kell.

A jövőben már semmi nem lesz ugyanolyan, mint korábban. Vége a ráérős, „eddig is így volt” szemléletnek, ez a járvány rámutatott arra, hogy bármi, bármikor történhet velünk és nem érünk rá másokra mutogatni, felesleges köröket futni, hosszasan várakozni. Az marad talpon, aki azonnal alkalmazkodik, aki döntést mer hozni, aki nem fél az újtól, az ismeretlentől: vagyis, aki cselekszik. Persze, nem ész nélkül, nem kapkodva, de mindenképpen gyorsan.

A Vasutasok Szakszervezete már korábban elindult azon az úton, amely során megteremtettük azokat a technikai és szabályozási feltételeket, amelyek segítettek helyt állni a mostani rendkívüli körülmények között is. 

Ennek eredményeképpen minden lehetőségünk és képességünk megvolt arra, hogy 103 kongresszusi küldöttünk ülés tartása nélkül hozza meg azokat a döntéseket, amelyeket – törvényi kötelezettségünknek megfelelően – minden évben a Vasutasok Szakszervezete Kongresszusának meg kell hoznia.

Ezek a fontos kérdések az elmúlt évről szóló szakmai-, pénzügyi-, és felügyelő bizottsági beszámoló, és a 2020. évi működést alapvetően meghatározó költségvetés. Ebben az évben ráadásként döntést kellett hozni a VSZ Felügyelő Bizottságának működését szabályozó ügyrendről is.

Az elmúlt egy évről készült beszámoló kiemeli, hogy a nehézségek ellenére, hasonlóan az elmúlt öt évhez, a Vasutasok Szakszervezete továbbra is stabil alkupozícióval rendelkezik, melynek köszönhetően ebben a beszámolási időszakban is sikerült hatékony, a tagjaink érdekeit kifejezésre juttató munkát végeznünk. 

Jó példa erre a bérmegállapodások megkötése. Mire hosszú előkészítés és várakozás után eljutottunk a csoportszintű megállapodás megkötéséig, a járványhelyzet miatt rohamosan gyengült a pozíciónk.  Kimondhatjuk: a lehető legjobb döntés volt a bérmegállapodások megkötése. Ha ez nem történik meg, ma már semmilyen bérfejlesztésről, plusz juttatásról nem beszélhetnénk. Ma annak is örülhetünk, hogy a vasút helyzete – stratégiai szempontból – stabil, így a vasutasok munkája, megélhetése – az átmeneti nehézségeket leszámítva - nincs veszélyben.

A szakmai beszámolót a 103 küldöttből 102 elfogadta, egy fő ellene szavazott.

Átlátható, megbízható és a törvényi előírásoknak is tökéletesen megfelel a Vasutasok Szakszervezete vagyoni és pénzügyi gazdálkodása – derült ki a 2019. évi gazdálkodásról készült pénzügyi beszámoló értékeléséből. A legfrissebb könyvvizsgálói szakvélemény hűen mutatta be azt a megfontolt, takarékos gazdálkodást, amit a Vasutasok Szakszervezete folytatott.  A pénzügyi beszámolót a küldöttek 102 igen és egy tartózkodó szavazattal fogadták el.

A mostani bizonytalan helyzetben különösen fontos, hogy a szakszervezet megalapozott és elfogadott költségvetés alapján gazdálkodjon. Ezért a küldöttek elé terjesztett költségvetéssel a VSZ vezetése az elmúlt évekhez hasonlóan takarékos gazdálkodásra tett javaslatot. Ezt 100 küldött elfogadta, 2 nem értett vele egyet, s 1 valaki tartózkodott a szavazástól.

A kongresszus a Felügyelő Bizottság tevékenységét is értékelte. Az FB 2019. évi munkájáról szóló beszámolót is a költségvetéshez hasonló arányban fogadták el a küldöttek: százan igennel szavaztak, egy valaki tartózkodott, ketten pedig nem értettek egyet az anyaggal. Az FB működését szabályozó ügyrendet 1 tartózkodás mellett 102 igennel elfogadta a kongresszus.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.