2015. 03. 16. 16:12

HUNGRAIL Bizottsági ülés a vasúti képzési rendelet módosításával kapcsolatban

2015. március 13-án a Vasutasok Szakszervezetének képviselői részt vettek a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület (munkáltatókat tömörítő szervezet) bizottsági ülésén, amelyen a munkáltatók képviselői mondhatták el a 19/2011 (V.10) NFM rendelet módosításának tervezetével kapcsolatos észrevételeiket.

A rendelet a vasúti képzésekről, vizsgáztatásokról szól és a módosítások várhatóan 2015. április 1-jével hatályba lépnek.

A legmarkánsabb vita a vonal-és típusismereti képzési program elkészítése, az óraszámok csökkentése, valamint a forgalmi vizsgára kötelezett munkakörök felülvizsgálata kapcsán alakult ki.

Meleg János alelnök felszólalásában kérte, hogy a MÁV Zrt. TEB-es munkakörei vonatkozásában kerüljön felülvizsgálatra a forgalmi vizsga szükségessége, hiszen pl. a "bizber műszerész" munkaköri megnevezés több olyan tevékenységet is takar, amelyek esetében a forgalmi vizsgára nincs szükség. Ezt követően megtudtuk, hogy a munkáltató is többször kérte a rendelet megalkotójától (NFM), hogy vegyék ki a rendelet 3. sz. mellékletéből azokat a munkaköröket, ahol nem indokolt a forgalmi vizsga.

Az óraszámok csökkentésével kapcsolatban azt is megtudtuk, hogy ebben a munkáltatói és a szakszervezeti álláspontok nem egyeznek, a munkáltató támogatja az óraszámok csökkentését, pl. a váltókezelői munkakörben. Támogatja a munkáltató azt a javaslatot is, hogy a képzésben részt vevők számát emeljék meg.

Szabó Gyula a forgalmi szakmai képviselet vezetője hozzászólásában elmondta, hogy a két javaslat a VSZ számára elfogadhatatlan, sőt ahhoz is ragaszkodunk, hogy minden vizsgára kötelezett vasutas munkavállaló egyforma módon – teszt rendszerben - vizsgázhasson.

A bizottsági ülést végighallgatva szomorúan konstatáltuk, hogy a munkáltatók véleményét azért hallgatják meg, mert muszáj. Az elhangzott, és általunk is támogatott munkáltatói észrevételek elenyésző részét hajlandó elfogadni a jogalkotói oldal, bár többször kihangsúlyozták, nem értenek a szakmai kérdésekhez.

A rendelet módosítás tervezetét várhatóan egy-két héten belül bocsátják az érdekképviseletek részére véleményezésre.

 

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.