Akiknek igazán fontos volt, és szolgálatba sem kellett menniük, a hagyományokhoz hűen már délelőtt tízkor, a szakszervezeti Emlékkőnél találkoztak. Azért, hogy emlékezzenek az első magyar május elsejére, az ősök kitartó harcára, és a közelmúlt célratörő küzdelmeire. A kő felállításakor, 1990-ben épp száz év telt el azóta, kedden már száztizennyolcadszor emlékezhettünk és ünnepelhettük együtt.
Ebben segítségünkre volt Nagy Viktória, aki a SZEF Ifjúsági Tagozatának vezetőjeként beszélt a harcos múltról, és szólt a jövőnkhöz vezető úton ránk váró feladatokról. A beszéd után az emlékezők egy-egy szál virággal tisztelték meg az ősök emlékét, köztük a Vasutasok Szakszervezetének vezető tisztségviselői és több kollégánk is. Ezek után igazi majális következett, és amíg a Napozórét felé indultunk, elgondolkozhattunk, mi végre van még ma is értéke a május elsejének.
Talán a szakszervezetek miatt, hiszen az érdekvédők nélkül is minden vasárnap majális lehetne, ha van pénz sörre és virslire. De ahhoz is szükség van a munkások érdekeinek képviseletére és védelmére, nem beszélve arról, hogy legyen kollektív szerződés, tartsanak lépést a bérek az élet anyagi terheivel, és ne csak kirakat legyen a VBKJ. Ám a munkabiztonság legalább ilyen fontos, hiszen senki sem akar a munka mártírja lenni, márpedig a munkabalesetek is jól mutatják, hol van szakszervezeti érdekvédelem, és hol nincs.
Mindenesetre tény, hogy a Vasutasok Szakszervezete betölti vállalt szerepét, aminek igazi fokmérője, hogy sokan és jó kedvvel gyűltünk össze a VSZ sátránál. Azért, hogy találkozzunk egymással, emlékezzünk és akár tervezzünk. No meg ismerkedjünk, hiszen jó alkalom volt ez a nap, jó lehetőség arra, hogy mindeddig ismeretlen, vagy csak hírből ismert kollégákkal is tudjunk kötetlenül beszélgetni, ünnepelni. Természetesen egy-egy üdítővel, sörrel a kézben, sőt, a virsli sem maradt el – megdolgoztunk érte mindannyian.
Jövőre te is gyere el!
Dolhai József
