2019. 07. 18. 19:03

Létszámhiány a MÁV-nál: „senki nem találja a megoldást”

Pótlékokkal együtt nagyjából bruttó 270 ezret keres egy jegyvizsgáló, ennek nettója kellene ahhoz, hogy vonzó lehessen a MÁV – összegezve erről beszélt a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke az ATV Start című műsorban.

Zlati Róbert azt is elmondta, hogy a napi működésben nincsenek zavarok, de például egy technikai hiba esetén már megnyúlhat a javításra fordított idő, kiváltképp, ha messzebbről érkezik a szakember.

Egy jegyvizsgáló alapbére 200 ezer forint körül van, bruttóval ez 270 ezer is lehet, ez utóbbi az alapvető műszakpótlékokat tartalmazza. Ehhez jöhet még a jegyeladások és büntetések utáni jutalék – mondta el a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke az ATV Start című műsorban.

Zlati Róbert azzal folytatta, hogy bár a hírek szerint a MÁV-nál több mint ezer ember hiányzik, legfrissebb adatai szerint 658 fővel vannak a tervezett létszám alatt, vállalati csoport szinten pedig nagyjából 1500 ez a szám.

Mint mondta, az elegyrendezők között van a legnagyobb hiány.

Béremelkedéssel már az ő fizetésük is eléri a bruttó 200 ezer forintot. Emlékeztetett: még az idei évre is érvényes a korábban kötött bérfejlesztési megállapodás, amely szerint átlagosan 30%-os fejlesztésben egyeztek meg. Ebből kiindulva, van, akinek nem éri el a 30-at, de olyan is – tette hozzá –, aki akár 50-60%-is emelésben is részesülhet. Az idei évre még egy ígéret van, hogy további bérfejlesztési lépéseket tesz meg a társaság.

Zlati Róbert szerint ugyan nincsen veszélyben a napi működés a létszámhiány miatt, de a technikai hibák esetén megnőhet a helyreállítási idő. Egyrészt kevesebben vannak, illetve azon szolgálati helyek száma is szűkül, ahol megtalálhatóak, így akár messzebbről is kell érkezniük egy-egy hiba elhárításához. Mint mondta, jelezték, hogy milyen pozícióban vannak hiányok, de „senki nem találja a megoldást”. Szerinte ugyanakkor fontos lenne, hogy a bruttó 270-300 ezer forintot nettóba kereshessék meg.

atv.hu

Az interjú ITT tekinthető meg.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.