2018. 07. 12. 08:08

Magyar Szakszervezeti Szövetség: Rosszul járnak majd a dolgozók cafeteria nélkül

A cafeteria rendszerének tervezett átalakítása miatt a munkavállalók nettó jövedelme csökkenhet - erre próbálja felhívni a parlamenti képviselők figyelmét nyílt levelében a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A szövetség ezzel arra reagált, hogy a Pénzügyminisztérium új adócsomagja szerint szinte teljesen kivezetné a cafeteria juttatások rendszerét.

A MASZSZ felkérésére a Policy Agenda készítettet egy közvélemény-kutatást, ebből pedig kiderült, hogy akik a cafeteria keretében kaptak bizonyos juttatásokat, azok többsége úgy véli, jövőre rosszabbul fognak járni. Bár a kormány szerint a munkaadók a cafeteria összegét beépítik majd az alapbérbe, a szakszervezeti szövetség szerint ez "nyilván nem lesz így". "Valószínűleg Ön sem tartja reálisnak, hogy a munkaadó fogja kompenzálni a dolgozók jövedelemkiesését egy rossz parlamenti döntés miatt. Ha ezt mégis vállalná, az könnyen a béremelések visszafogásához vezetne" - írja a levelében a szövetség a képviselőknek. 

A szakszervezeti szövetség többek között azért is aggódik, hogy a kormány javaslata alapján megszűnhetne például az iskolakezdési támogatás. Ez azért is probléma, mert a gyermeket családok 43 százaléka létminimum alatt él, a módosítás pedig a szövetség szerint leginkább ezektől a családoktól von majd el pénzt. 

"És azoktól, akik eddig a béren kívüli juttatások keretében támogatást kaptak a munkahelyi étkezéshez, illetve segítséget az öngondoskodás feltételeinek megteremtéséhez. Ön is ezt szeretné? Legalább tegyék lehetővé a megmaradó elemek választhatóságát."

 - áll a levélben.  A szövetség szerint a legtöbb dolgozónak, főleg a legszegényebbeknek ezekre a szolgáltatásokra nagyobb szüksége lenne, mint a kultúra vagy a turizmus támogatására, ami a SZÉP-kártya formájában továbbra is benn maradna a rendszerben. "Ezek az emberek összesen nem költenek annyi pénzt az említett szolgáltatásokra, mint amit Önök a SZÉP-kártyán adnának nekik. Ettől nem járnak majd többet étterembe, szállodába, múzeumba. Amit eddig a cafeteriából használtak fel más célokra – például a közösségi közlekedésre, élelmiszer vásárlására, készpénzben adott cafeteria esetén pedig minden másra –, az egyéb kiadásaik lefaragásával kell majd biztosítaniuk."

"A dolgozók nem attól tartanak igazán, hogy mikor tudnak újra elmenni étterembe, szállodába. A legnagyobb félelmük, hogy fenn tudják-e tartani a jelenlegi életszínvonalukat. Erre pedig igen rossz válasz a cafeteria rendszerének tervezett átalakítása."

A szövetség azt is sérelmezi, hogy a kormány megszüntetné a közlekedési és az albérleti támogatás adómentességét, pedig ez sokat segít a munkaerőhiány miatt küszködő cégeknek, hogy megfelelő munkaerőt csábítsanak magukhoz. A MASZSZ azt kéri a képviselőktől, hogy ezeket a kérdéseket vegyék figyelembe, amikor majd szavaznak a parlamentben. 

forrás: Index.hu

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.