2018. 07. 23. 12:06

MASZSZ: a kormány kivégezte a cafetériát

Határozottan tiltakozik a cafetéria rendszerének érdemi egyeztetés nélkül végrehajtott átalakítása ellen a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A köztársasági elnököt a konföderáció arra kéri majd fel, hogy a törvénymódosítást ne írja alá, hanem küldje vissza azt megfontolásra a parlamentnek. Az érdekképviselet keresi a módját annak is, hogy a politikusokat miként kényszerítheti a munkavállalók érdekeit sértő döntésük megváltoztatására.

A parlamenti képviselők többsége eldöntötte pénteken, hogy jövőre változik a cafeteria-rendszer: a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású elem. Így megszűnik például az eddig készpénzben kifizethető százezer forintos juttatás, az albérleti támogatás, az utazási támogatás, a lakás- vagy diákhitelek visszafizetéséhez nyújtható támogatás adómentessége is.

A szálláshelyek igénybevételére adhatnak a munkáltatók továbbra is évi 225 ezer forintot, a vendéglátóipari szolgáltatásokhoz 150 ezer forintot, míg az egyéb szabadidős szolgáltatásokra, például színházjegyek, múzeumi vagy strandbelépők vásárlására 75 ezer forintot. A legfeljebb 450 ezer forintos kedvezményes adózási feltételek mellett kifizethető keret tehát nem változik, de a munkaadók, illetve a munkavállalók nem válogathatnak, hogy ezt milyen célra kívánják igénybe venni. És az sem változik, hogy a közszférában kétszázezer forint lehet ez a juttatás, ami meglehetősen igazságtalan.

A parlamenti fideszes többség ezzel nagyjából kimondta a cafetériára a halálos ítéletet is, mert ennek így egyszerűen nincs értelme. Természetesen fontos, hogy a munkavállalók rekreációs célokra minél többet költhessenek, de a dolgozók többsége talán jobban örülne például az iskolakezdési támogatásnak, a szabadon felhasználható százezer forintnak vagy az utazási támogatásnak.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) határozottan tiltakozik a cafetéria rendszerének érdemi egyeztetés nélkül végrehajtott átalakítása ellen. Ennek valószínűleg az lesz a következménye, hogy a munkaadók a béren kívüli juttatások nagy részét beépítik az alapfizetésbe, ami azt jelenti, hogy a dolgozók nettó jövedelme a cafetéria keretében nyújtott támogatások adókedvezményének, illetve adómentességének megvonása miatt csökkenni fog.

Nem tekinti azonban lefutottnak a MASZSZ ezt az ügyet, mert a köztársasági elnököt arra kéri majd fel, hogy a törvénymódosítást ne írja alá, hanem küldje vissza azt megfontolásra a parlamentnek. Ugyanakkor az érdekképviselet keresi a módját annak is, hogy a politikusokat miként kényszerítheti a munkavállalók érdekeit sértő döntésük megváltoztatására.

forrás: munkaugyek.org

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.