2018. 06. 15. 19:02

Nem lehet elég korán kezdeni

Nagy napra virradtak június 12-én a Hajdúhadházi Református Általános Iskola 3. osztályosai. A VSZ Debrecen Forgalmi SZB. titkára, Farkas Zsolt szervezésében megismerhették Debrecen állomást úgy, ahogyan eddig még nem láthatták. Beléphettek az utasok elől elzárt forgalmi területre és ott ismerkedhettek a vasutasok munkájával.

A házigazdák Végh Zoltán csomóponti főnök, Suszter Csaba VSZ Debrecen TK vezető és Földes György forgalmi üzemmérnök voltak.

A diákok természetesen vonattal érkeztek Hajdúhadházról Debrecenbe, ahol a csomóponti főnök üdvözölte őket és rögtön tartott egy kis tájékoztatót. Ez után a gyerekek látogatást tettek az irányító toronyban, ahol az ott dolgozók nagyon kedvesen fogadták őket és bemutatták az állomás működését.

Sok kérdés merült föl a gyerekek részéről, melyekre a jelenlévők igyekeztek válaszolni.

Miután tüzetesen tanulmányozták az irányítói munkát, lesétáltunk a peronok mellé, ahol a jelzőkkel ismerkedtek. Ezután a kiállított gőzmozdonyt csodálták meg, melynek felújításához jelentős támogatást adott a Vasutasok Szakszervezete is. A gyerekek itt is tágra nyílt szemekkel nézték a több, mint 100 éves matuzsálemet és testközelből ismerkedtek vele.

A gyerkőcök nagyon jól érezték magukat ezen a röpke látogatáson és tovább vették az irányt Debrecen nevezetességeinek megismeréséhez.

Valahol itt kell megkezdeni a pályaorientációt, amelyhez mi egy kis lépést tettünk. Reméljük, hogy a most rengeteg élménnyel gazdagodott gyerekek közül páran az évek múltával vasutas kollégák lesznek.

Külön köszönet Végh Zoltán csomóponti főnöknek, Földes György forgalmi üzemmérnöknek és Farkas Zsolt tisztségviselőnknek.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.