2023. 07. 05. 12:35

Ötven évnyi emlékezés Fényeslitkén

Már hetek, talán hónapok óta készülődtek a fényeslitkei Kocsijavító Műhely munkavállalói és helyi vezetői. A cél az volt, hogy Szanyi József alapszervezeti titkárunk terve megvalósuljon, és június harmincadikán a műhelyük ötven éves évfordulóját méltóképpen megünnepeljék.

Az előkészületi munka nagyon sokrétű és szerteágazó volt, hiszen nemcsak magát az ünnepséget kellett megszervezni, hanem az egyik csarnokukat is díszteremmé kellett varázsolni. Ehhez egy igazán jó csapat, egy összetartó kollektíva kellett, ami jelen esetben rendelkezésre állt, s mondhatni mindenki ott és abban segített, amiben tudott. Nos, a végeredmény magáért beszélt: június harmincadikán, tizenegy órára a savazó csarnok ragyogott a tisztaságtól, a falakat régi képek díszítették, az asztalok hófehér abroszokkal voltak fedve, mindenen a gondos kezek munkája látszott.

A kerek évforduló megünneplésére meghívást kapott minden munkavállaló, illetve a műhelyből nyugdíjba vonuló régi kollégák is, és a jelenlegi vezetők mellett a műhely régi vezetői is eljöttek. De még Fényeslitke Község polgármestere is, hogy együtt emlékezzünk az elmúlt ötven évre.

A „ceremóniamester” szerepét Kertész Zoltán látta el, aki köszöntötte a jelenlévőket, és egy perces néma felállást kért azokra emlékezve, akik már nem lehettek itt Az ünnepi köszöntők sorát Rácz Sándor, jelenlegi műhelyvezető kezdte, aki beszédében visszaemlékezett az elmúlt évekre, a Kocsijavítóban elért teljesítményekre, és a fejlődést is sorra vette. Köszönetet mondott az ünnepség főszervezőinek, Szanyi Józsefnek és Pogai Gáborné Enikőnek, valamint megköszönte a Vasutasok Szakszervezetének anyagi támogatását is, ami nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre ilyen színvonalon.

Stánicz János, a MÁV Vagon Kft. ügyvezető igazgatója következett, aki szintén visszaemlékezett a múltra, mondott néhány gondolatot a jelenről, és a várható változásokról, a kiszervezésről. Meggyőződése, hogy az ilyen kis kollektívák viszik előre a vállalatot. A főfalon elhelyezett dátumok is segítettek a pontos időbeli sorrendre visszaemlékezni.

Érdekesség, hogy aki 1973-ban itt kezdett dolgozni, 2000-ig a MÁV Vontatási Főnökség Záhony irányítása alá tartozott, három évig a Gépészeti Szakigazgatóság, újabb négy évig pedig a Gépészeti Üzletág dolgozója volt. Majd 2008-tól 2013. december 31-ig MÁV-Gépészet, 2014. január 01-től 2021. szeptember 30-ig a MÁV-START Zrt. JBI Debrecen égisze alatt működött. Ezután került a MÁV-Vagon Kft-hez. Vagyis egy képzeletbeli munkavállalónk ötven évig minden áldott nap Fényeslitke Kocsijavító műhelybe járt dolgozni, közben a feje felett hatszor szervezték át, váltottak szervezeti egységet a döntéshozók.

Ezt követően szakszervezetünk elnöke, Meleg János kapott szót, aki, mint „régi gépész” érdekvédő, több át- és kiszervezésnél is tárgyalt a munkavállalók érdekében. Örömét fejezte ki, hogy ez a mai rendezvény is azt bizonyítja, jó a kollektíva, az összetartás és összetartozás szerepe nagyon fontos. Hiszen jó eredményeket a tárgyalásokon csak akkor tudunk elérni, ha sok tagot tudhatunk magunk mögött. A fényeslitkei Kocsijavító VSZ tagsága mindig is jól szervezett volt, szakszervezetünk, a Vasutasok Szakszervezetének egyik fontos bástyája. Erős tagságának, szakszervezetünknek is köszönhető léte, a jövőben is számíthatnak az elnökre. Egyben reményét fejezte ki, hogy az előttünk álló újabb kiszervezés sem csorbítja a munkavállalók, tagjaink helyzetét, majd elismerését fejezte ki a rendezvény szervezéséért.

Béres Zoltán volt műhelyvezető következett, aki 2010-től másodszor is visszatért ebbe a munkakörbe, amit egészen nyugdíjazásáig látott el. Ő leginkább a Kocsijavítóban eltöltött évek személyes élményeit osztotta meg az ünneplőkkel.

A pazar ebéd előtt egy kisfilmet nézhettünk meg, ami a műhelyt és a munkavállalókat mutatta be munka közben, majd jó hangulatú beszélgetések maratonja vette kezdetét, amit csak a születésnapi torták szervírozása szakított félbe. Hiszen milyen születésnap az, ahol nincs szülinapi torta? Nos, itt volt, és hogy mindenki számára emlékezetes legyen ez a születésnap, a szervezők névre szóló Emléklappal kedveskedtek minden résztvevőnek.

Köszönöm a Kocsijavító Vasutasok Szakszervezete Alapszervezetének, hogy ilyen magas színvonalú rendezvény keretén belül ünnepelték munkahelyük fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.