2015. 07. 14. 22:19

Több szakszervezet támogatja a "férfi 40" népszavazást

A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáért indított népszavazási kezdeményezés mögé felsorakozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) és a Liga Szakszervezetek is - jelentették be az érdekvédelmi szervezetek hétfőn Budapesten, közös sajtótájékoztatón.

A népszavazást Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője kezdeményezte magánemberként, aki a sajtótájékoztatón elmondta: sérti az esélyegyenlőséget, ha a társadalom egyik rétegének van ilyen kedvezménye, míg a másiknak nincs. Véleménye szerint meg kell szüntetni ezt a diszkriminációt úgy, hogy ne sérüljön a nők 40 éves jogviszonyra épített programja, hanem ezt a lehetőséget biztosítsák a férfiak számára is. 

A szakszervezeti tisztségviselő bízik abban, hogy 1-2 hónapon belül összegyűlik a szükséges 200 ezer aláírást. A korkedvezmény 2014. év végi megszüntetése és az azt kiváltó rendszerek hiánya különösen indokolja a kezdeményezést - hívta fel a figyelmet Bodnár József.

Kordás László, a MaSzSz elnöke hangsúlyozta: ha ki tudják bővíteni az aláírásgyűjtésre létrehozott, Harc a férfi 40-ért elnevezésű akciószövetséget más érdekképviseletekkel, civil szervezetekkel, sikerre tudnák vinni a népszavazás ügyét. Első lépésként november 5-ig 200 ezernél jóval több aláírás összegyűjtését célozták meg. A szakszervezeti vezető kitért arra, hogy nem sikerült megállapodni a kormánnyal a tavaszi ülésszak végéig a korhatár előtti nyugdíjak ügyében, annak ellenére, hogy ez szerepelt a tavaly év végi bérmegállapodás záradékában. Korás László úgy vélte, a tárgyalási szándék ugyan megvolt, azonban a megállapodási szándék hiányzott a kormány és a munkáltatók részéről is.     A mostani akció nem oldja meg a korhatár előtti nyugdíjak kérdését, de lehetőséget adhat arra, hogy ne a „munkapad mellől kelljen a temetőbe menni” – fogalmazott.

 

MTI

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.