2020. 02. 28. 20:53

Vasút - Egy lépésre a sztrájktól

Összefogtak a vasutas szakszervezetek, sok kérdésben mellettük áll a munkáltató, azaz a MÁV is. A kormányon múlik, hogy béremelés lesz, vagy sztrájk. A Klubrádiónak adott interjút Meleg János a Vasutasok Szakszervezetének elnöke.

Napokon belül kiderül, hogy sztrájkolnak-e a vasutasok. A négy meghatározó szakszervezet megegyezett a követelésekben, 12 százalékos általános béremelésre tartanak igényt és különböző juttatások növelését is szükségesnek tartják, így összesen mintegy 15 százalékkal kellene emelkedniük a jövedelmüknek. A MÁV azonban nem ígér semmit, bár a cég vezetése több kérdésben egyetért a szakszervezetekkel, hisz a létszámhiány kezd veszélyessé válni.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke mondta el az Esti gyorsban, hogy hol tartanak a tárgyalások. A munkáltató, jelen esetben a MÁV képtelen lenne kigazdálkodni a béremeléshez szükséges pénzt, ezt belátják. A tulajdonos, vagyis az állam felhatalmazása nélkül semmit sem tehet, még egy ajánlatot sem, amiről az érdekképviseletek véleményt mondhatnának. Tehát az államnak kellene döntenie és zsebbe nyúlnia. Ez persze nem csak a MÁV-nál van így, hanem minden állami vállalatnál.

A vasutasok tehát úgy döntöttek, hogy várnak keddig, amikor összeül az állami vállalatokkal egy érdekegyeztető fórum, ha ott nem jutnak megegyezésre, akkor úgynevezett kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek. Ez a sztrájk „előszobája”, vagyis a munkabeszüntetés előkészítésének törvényes módja. A szakszervezetek addig sem tétlenkednek, már zajlik a sztrájkhajlandóság felmérése a vasúti dolgozók körében.

Az interjú IDE kattintva hallgatható meg.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.