2021. 03. 08. 21:28

Nem kíméli a járvány a MÁV-ot sem

Több százan fertőződtek meg a nagy közlekedési társaságok dolgozói közül, és legalább tízen életüket vesztették a járvány kitörése óta – írja a Népszava. Körkép arról, hogy a BKV, a Volánbusz és MÁV dolgozói miként vészelik át pandémiát.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy – miként arról a Népszava elsőként beszámolt – a BKV Metró üzemigazgatóságán már a kritikus határhoz közelít a koronavírus-megbetegedések száma. Ha például a menetirányítók közül még többen kiesnek a munkából, akkor előfordulhat, hogy le kell állítani a metrót.

A BKV közlése szerint a cégnél eddig 604 igazolt fertőzöttről tudnak, közülük 122-en jelenleg is betegek. A harmadik hullám erejét jelzi, hogy a vállalatnál február 19-e óta – azaz bő két hét alatt – 67 új aktív esetet találtak, közülük heten súlyos tünetekkel kerültek kórházba, egy ember pedig életét vesztette. A vállalatnál március elejéig öt halálos áldozatról tudnak – közölte érdeklődésünkre a BKV sajtóosztálya. A közel 1600 embert foglalkoztató Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) is meglódult az új fertőzöttek száma: míg február utolsó hetében 11 aktív fertőzöttről tudtak, március elején már 22 igazolt koronavírusos alkalmazottról és 19 fertőzésgyanús esetről számoltak be. Így összesen hetvenöt megbetegedés történt, és ketten belehaltak a fertőzés szövődményeibe – tudtuk meg.

Míg a fővárosi közlekedési cég pontos adatokat közölt, addig állami MÁV-nál és céghez csatolt Volánbusz Zrt.-nél nem voltak közlékenyek. A Volánbusz kommunikációs osztálya nem reagált megkeresésünkre. A MÁV sokáig ígérte, hogy válaszol, de végül nem így történt.

A hallgatást a MÁV-nál is berobbanó járványhelyzet magyarázhatja – legalábbis ez derült ki Meleg János, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnökének szavaiból. Mint mondta, ők azt a tájékoztatást kapták legutóbb, hogy 400 fertőzöttet tartanak számon a mintegy 37 ezer MÁV-dolgozó között. 158 kollégájuknak pedig fertőzésgyanú miatt kellett karanténba vonulni. „Ehhez képest tavaly júniusban, az első hullám idején még csak három betegről tudtunk, de ők sem munka közben fertőződtek meg” – mondta a VSZ elnöke.

A járvány februári berobbanását jelzi, hogy a Déli pályaudvar néhány nap alatt valóságos fertőzésgóccá alakult: mint azt Melegtől megtudtuk, egy nap alatt négy vezénylőtiszt kollégájuk betegedett meg az állomáson – március elsejére viszont már 21 főre emelkedett az ott dolgozó, igazolt fertőzöttek száma. Információink szerint a MÁV-nál is vannak már halálos áldozatok: az év eleje óta három dolgozó vesztette életét a fertőzés szövődményeiben, közöttük egy mozdonyvezető, aki a szakszervezetben is tisztséget vállalt.

Ezzel együtt Meleg János szerint a fertőzési adatok náluk sem rosszabbak az országos átlagnál. – Ha a koronavírus-gyanús eseteket is igazoltnak tekintjük, akkor is csak a dolgozók 1,5 százaléka érintett a vállalatnál, Szemben a lakosság 4,45 százalékos átfertőzöttségével.

A MÁV Meleg elmondása szerint nagyon komolyan veszi a koronavírus jelentette veszélyt: rendszeresen takarítják a vasúti kocsikat, odafigyelnek az érdekképviseletek jelzéseire, és gyakorlatilag hetek alatt megoldották, hogy több mint hatezer dolgozójuk otthonról folytathassa a munkát.

Forrás: nepszava.hu

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.