2018. 08. 24. 09:07

Önfeledten Zamárdiban

Öt nap strandolás, önfeledt játék, kalandparki izgalmak és számtalan felejthetetlen élmény jellemezte a Vasutasok Szakszervezete idei, már hagyományosnak tekinthető gyerektáborát is. Az augusztusi 18-22-ig tartó nyaraláson 27 gyerek vett részt, jó néhányan már nem először csatlakoztak a vidám csapathoz.

Az eredeti szándéknak megfelelően immár hagyománnyá vált a Vasutasok Szakszervezete gyerektábora, amelyet a három évvel ezelőtti kezdetek óta augusztus végére szervez a VSZ. Ebben az időszakban gyerekzsivajtól hangos a szakszervezet tóparti üdülője Zamárdiban, a kicsik boldogan veszik birtokba a házat, s várakozó örömmel méregetik a Balatont. Idén 27 vasutas kolléga gyereke vett részt a nyaraláson, s az időjárásnak is köszönhetően hamisítatlan, gondtalan balatoni nyaralás élményeivel, a közösséghez tartozás tapasztalatával és egyéb programok izgalmával tért haza. A csapat egy része „visszatérő” gyerekekből állt, ők – a szülők elmondása szerint is – alig várták, hogy ismét Zamárdi táborlakói legyenek. Vagyis, a gyerektábor egyre népszerűbb, ezt azok a szervezők, kísérők, pedagógusok és segítő kollégák érzik a leginkább, akik az első alkalom óta minden évben részesei a nyaraltatásnak, a program sikerének.  

Idén végre az időjárásra sem lehetett panasz, az öt nap alatt sokszor volt lehetőség a strandolásra, önfeledt játékra, sportolásra, kirándulásra. Igazi élmény volt a bátrabb gyerekeknek, hogy kipróbálhatták a szörföt. Ez a sportág hazánkban nem tartozik a legnépszerűbbek közé, ezért is számított különlegesnek a táborlakók számára, hogy profi oktatóktól tanulhatták meg a szörfözés alapjait.

A kalandparkban töltött délután ismét felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen eddig ismeretlen pályák felfedezésére is lehetőségük nyílt. Az akadályok leküzdésének fáradalmait a kisvasúton tett várva várt utazás során pihenhette ki mindenki.

A programokat színesítette a Balatoni Halgazdaság Zrt. előadója, aki interaktív módon mutatta be a Balaton élővilágát, kialakulását, és felhívta a figyelmet arra, hogyan vigyázzunk élővizeink tisztaságára annak érdekében, hogy minél tovább élvezhessük azokat.

Tűzijáték a partról

Az élmények mellé ajándékok is érkeztek, ezeket a Vasutasok Szakszervezete elnöke és alelnökei adták át a gyerekeknek, majd – augusztus 20-a lévén – együtt nézték meg a partról az ünnepi tűzijátékot, ami idén sem maradhatott ki a programok sorából.

Meglátogatta a gyerekeket és együtt reggelizett velük a tábor fővédnöke, Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója is, aki strandfelszerelésekkel, édességekkel és játékokkal érkezett a gyerekekhez, és „cserében” örömmel vette át a tábor egyen pólóját.

Az élményeket gazdagította a Tihanyba tett egész napos hajókirándulás. Miután a kis csapat piknikezett az apátság tövében, megnézték a magyar királyokat bemutató panoptikumot. A kirándulásról az üdülőbe visszaérkező gyerekeket nemcsak finom vacsora várta, hanem egy sereg vízibomba is, amelyet a figyelmes kísérők készítettek be azt tervezve, hogy egy fergetegesen jókedvű csatával, s esti balatoni fürdőzéssel zárják a napot.

Ezúton is köszönjük mindenkinek a részvételt, s külön köszönet a kísérők áldozatos munkájáért. Szintén köszönet illeti a MÁV-START Zrt.-t, a Rail Cargo Hungaria Zrt-t, a Vodafone Magyarország Zrt.-t, valamint a Hethland Kft.-t a rendezvény megvalósításában nyújtott segítségért.

A táborban készült képek honlapunk galériájában tekinthetőek meg.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.