2022. 07. 27. 10:34

Légtisztító vasúti kocsik segíthetnek a szén-dioxid-szint csökkentésében?

Egy ideje már léteznek olyan technológiák, melyek segítségével képesek vagyunk szén-dioxidot kivonni a légkörből. Azonban ezek hatásfoka egyelőre gyenge, és ahhoz semmiképp sem elegendők, hogy megállíthassuk velük a klímaváltozást. Ezzel együtt a jövőben, a technológia fejlődésével párhuzamosan, szerepük akár fontossá is válhat. Épp ezért lényeges az az új innováció is, mely a CO2Rail Company nevű amerikai startup egy nemzetközi kutatócsoport közös fejlesztésében valósult meg.

A Qubit cikke szerint a CO2Rail Company egy olyan szén-dioxid-leválaszó technológiát fejlesztett, amely akár már a ma közlekedő vonatokban is felhasználható. A speciális vasúti kocsik a vonatok kinetikus energiáját használják arra, hogy tisztítsák a levegőt.

A befogott széndioxidot aztán tartályokban tárolják, majd amikor a vonat megáll, kiürítik, és az így kapott szén-dioxid-tartályokat a körkörös szén-dioxid-gazdaságban használják fel, vagy közeli geológiai hulladéklerakókba szállítják.

Az egész műveletet az teszi lehetővé, hogy a fékenergia-visszanyerés tetemes energiát állít elő. Mint írják, átlagosan minden egyes fékezési manőver annyi energiát termel, ami 20 átlagos háztartás egész napi áramellátásához elegendő. A szakemberek úgy számolnak, hogy a technológia segítségével 2030-ra 0,45 gigatonna, 2050-re a 2,9 gigatonna, 2075-re pedig a 7,8 gigatonna szén-dioxidot köthetnek meg évente – feltéve, hogy a megoldás világszerte elterjed. Összehasonlításképp, a globális szén-dioxid kibocsátás nagyjából 38 gigatonna volt 2019-ben.

Azt persze fontos megjegyezni, hogy bár beszélhetünk tervezett gigatonnákról, ezektől még meglehetősen távol vagyunk. Korábbi cikkünkből kiderül, hogy a jelenleg fejlesztés alatt álló projektek 2025-ig mindössze 150 millió tonna szén-dioxid eltávolítására lesznek elegendőek, ami töredéke a szükségesnek.

Fotók: ©CO2Rail Company

Forrás: greendex.hu

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.