Tisztelt jogász úr!
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy volt egy férfi akivel együtt éltem egy évet és most szakítás után kéri vissza azt a pénzt amit a kapcsolatunk alatt nekem odaadott elmondása szerint augusztusba idéznek a bíróságra.
Az lenne a kérdésem hogy amit ő keresett /feketén /nem munkahelyről származó jövedelem mert közbe ő munkanélküli segélyt kapott amit az anyja vett fel / mai napig nála van a kártyája / jogosan kéri e vagy van e alapja a bírósági eljárásnak.
Én ezeket az összegeket felírtam egy kockás füzetbe és persze a kiadást is amit visszakért láncfűrészhez olajra új láncra vagy a kocsit tankolni ez az összeg szinte mindig annyi volt amit ő adott.
Ezen kívül ide írtam fel a boltba elköltött összeget és a közös csekk befizetéseket is de azokat szinte én fizettem, amit ő fizetett azt külön megjelöltem .
Ezt nem mondtam neki így ő most azt hiszi minden kiadás az ő pénzéből ment. Ezen felül vettem egy telket hitelre de ő építette hozzá a konyhát és a garázst és arra hivatkozva hogy ő dolgozott ott és egy részét ő vette az alapanyagoknak /de az nincs a füzetbe/ ezért kéri vissza minden pénzét.
Sajnos én ezt a füzetet odaadtam neki én ilyenre nem is gondoltam hogy ilyesmire készül. Ezt a bizonylatot a biróság elfogadja?
Várom válaszát és előre is köszönöm a segítségét.
Tisztelettel ........................
tagigazolvány szám:..........
Tisztelt .................. Úrhölgy!
Szabadságomról visszajőve adom válaszomat:
A leveléből úgy veszem ki, hogy ön élettársi kapcsolatban állt az úrral, aki most elszámolási igénnyel lépett fel. A törvény szerint az élettársak az együttélés alatt önálló vagyonszerzők, azaz, ha az életközösség megszűnik, akkor az élettárs követelheti a másiktól az együttélés alatt keletkezett vagyon megosztását.
A megosztás a szerzésben való közreműködése arányában illeti meg. (E tekintetben a munkavégzés az ingatlanom valóban lehet közreműködés.) Ugyanakkor ha önnek volt keresete az élettársa pedig munkanélküli ellátásban részesült, akkor a közreműködés aránya önnek fog kedvezni.
A füzetet bizonyítékként a bíróság értékelheti ugyan, de kétlem, hogy perdöntő lenne, mivel az okirati feltételeknek nem tesz eleget. (Ettől függetlenül megteheti.)
Ami elgondolkodtatott, az, hogy önt állítólag augusztusban fogják idézni: augusztus 20-ig ítélkezési szünet van, és nem hinném, hogy az augusztus 22. és 31. közötti időszakban önt idézni fogják. Másrészről, az alperes és a felperes is általában egyszerre kap idézést. Tehát, akár az is előfordulhat, hogy blöffel állunk szemben.
Az is lényeges, hogy a füzet alapján ön is támaszthat igényt az élettársával szemben. (Nem beszélve arról, hogy –feltételezem- ön többet keresett, mint a volt élettársa.)
Az álláspontom az, hogy a házra fordított kiadások minden bizonnyal valóban térítendők lesznek, de csak olyan mértékben, amilyen mértékben a bíróság megállapítja azt.
Megjegyzem, ha önök mindent elszámoltak, akkor nem biztos, hogy a gazdasági közösség kialakult, ami viszont feltétele az élettársi kapcsolatnak. (Tehát kérdéses, hogy egyáltalán lehet –e nevezni ezt a kapcsolatot élettársi közösségnek. Ennek adott esetben jogi jelentősége lesz.)
Azt javaslom, hogy egyelőre várjon a fejleményekre, ha kap idézést, biztosabb lesz az ügy állása.