2019. 11. 17. 20:25

46. Heti VSZ Hírnök

Új típusú hároméves bérmegállapodást, a bérrendszer egységesítését, munkaidő csökkentést, 3 millió forintos hűségpénzt, a kedvezményes nyugdíjba vonulás új rendszerét, valamint értékesebb cafetériát is követel a Vasutasok Szakszervezete abban a 13+1 pontos csomagban, amelyet rendhagyó módon a MÁV-csoport vezetésének felkérésére tett a döntéshozók asztalára. Változatlanul mélyponton a vasút, továbbra is kritikus a létszámhiány, a MÁV munkaerő-toborzó erőfeszítései egyelőre nem sok eredménnyel jártak, miközben a szakszervezetek egyre sürgetik a megoldást. Éppen ezért kapóra jött és nagyon időszerű is volt a MÁV-csoport vezetőinek a felkérése: a munkavállalók képviselői tegyenek javaslatot a kritikus helyzet megoldására. A Vasutasok Szakszervezete leporolta, frissítette régi követelésrendszerét, amelyet ezúttal 13+1 pontba foglalt össze. A VSZ-nél úgy vélik, javaslatukkal ki lehet rántani a vasutat a mélypontról sőt, színvonalasabbá is tehetnék a szolgáltatást – ismertette a követeléscsomag lényegét Meleg János. A 14 pontos követeléseink listája teljes egészében honlapunkon olvasható. Ehhez kapcsolódva nyilatkozott a Klub Rádióban a Vasutasok Szakszervezetének elnöke, amely ITT hallgatható meg.

Egyetértés van abban, hogy több évre szóló bérmegállapodás szülessen. A bérmegállapodásban szereplő mértékek azonban többek között az infláció alakulásától és az újranyitott jövő évi minimálbér-tárgyalások kimenetelétől is függnek. A kormány az egész társadalom számára fontos ágazatokban a képzett és a fiatal munkaerő pótlását biztosítani kívánja - hangzott el a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) november 12-i ülésén. Szakszervezeti oldalról ugyanakkor a hozzászólók kiemelték a sok helyen kritikus létszámhiányt, az elvándorlást, amit a korábbi középtávú megállapodás sem volt képes teljeskörűen orvosolni. Emiatt több vállalat a működőképesség határára került, amit tovább nehezítenek az összetorlódott bérek. Az ülésről készült sajtóközlemény ITT található.

A héten a médiában több hír is foglalkozott a vasút ügyeivel. A Magyar Nemzet arról írt, hogy Meleg nadrágot kapnak télire a vasutasok. Nem jutott elég egyenruha a vasutasoknak, ezért csaknem hatvanmillió forinttal kellett megemelni a közbeszerzés közel 800 millió forintos értékét. Pedig már az eredeti szerződésben is 46 ezer ruhadarab leszállításáról egyeztek meg. Mi hozzá tesszük: éppen ideje volt. Három éve viselik az új uniformist a nemzeti vasúttársaság dolgozói, de már tavaly nyáron újabb rendelést kellett leadniuk a korábbi pályázatokon kiválasztott beszállítóknak. Ennek részeként 606 millió forintért, illetve 181 millió forint opciós összegért összesen 46 266 ruhadarabot vettek. Ezek közül 3021 férfi­zakó, 2718 férfimellény, 14 240 férfinadrág, 10 266 téli nadrág, 1525 női blézer, 2415 női mellény, 6235 női nadrág, 4362 női téli nadrág, és 1482 szoknya. A cikk teljes egészében megtalálható honlapunkon.

Még október végén jelezte szakszervezetünk a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú. ügyvezetőjének, hogy a 2019. évi Mt. változás következtében módosult a munkanap fogalma, melynek következtében a munkaszüneti napok elszámolásában változás áll be. A munkáltató válaszában elmondta, hogy utána néz és írásban tájékoztatja a VSZ-t. Ez most meg is történt (amely itt olvasható). A tájékoztatásból kiderül, hogy 15 munkavállaló esetében nem a törvényi szabályoknak megfelelően történt meg a munkaszüneti napon történt munkavégzés elszámolása. Fellépésünknek köszönhetően az érintett kollégáknál még ebben a hónapban megtörténik a hibás számfejtés rendezése. Levelében a munkáltató megköszönte a Vasutasok Szakszervezetének segítségét, hogy jelezte a problémát.

A közlekedési dolgozókat komolyan kell venni! – írta az ETF (Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége) sajtónyilatkozatában, Adina Vălean közlekedési biztos meghallgatását követően. Miközben a közlekedésben dolgozók millióinak sorsa lógott a levegőben az elmúlt hónapokban egy új közlekedési biztos keresése közben, az ETF szorosan nyomon követte a fejleményeket és végig tanúja volt a kutatásnak. Ursula von der Leyen végül megnevezte Violeta Bulc utódját, és az Európai Bizottságnak 2019-2024-re várhatóan Adina Vălean asszony lesz a közlekedésért felelős biztosa. Az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) nevében, amely több mint 200 közlekedési szakszervezetből és 41 európai országból több mint 5 millió közlekedési dolgozót képvisel, Livia Spera, az ETF főtitkára elmondta: „Közelről figyelemmel kísértük a meghallgatást, és üdvözöljük Vălean megjegyzését a munkavállalók igényeinek a közlekedéspolitikába történő illesztéséről, valamint a fenntarthatóság egészben és nem közlekedési blokkok szerinti kezeléséről. A sajtóközlemény ITT  elérehtő.

 Kapcsolódó dokumentum:

46. Heti VSZ hírnök

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.