2017. 06. 21. 13:54

A szolgálati idő elismerése

A Vasutasok Szakszervezetének régi követelése egy törzsgárda jellegű kifizetés bevezetése, amely egy kezdeti lépéssel, a szolgálati idő elismerés rendszerének bevezetésével megvalósul. Az egyszeri kifizetésre az adott naptári év június hónapjára járó munkabér kifizetésével, a Vasutasnappal egy időben kerül sor.

A most elfogadott rendszer három évre szól, amelynek a végén lehetőség van a továbbfejlesztésre.

A három év alatt minden 15 év feletti (időközben 15 évet elérő) azonos jubileumi évhez érkező munkavállaló, azonos – a jubileumi évek számával megegyező ezer forintos – jubileumi juttatást kap.

Fontos, hogy a kifizetést azon kollégák is megkapják, akik állományon kívül vannak (pl. GyES) és azok is, akik nyugdíjba vonulás miatt nem részesülnének belőle (pl. idén nyugdíjba megy és csak jövőre, vagy az után – tehát a megállapodás hatálya alatt – jubilálna, akkor megkapja a még el nem ért jubileumi pénzt.)

Az idei kifizetés bázist teremt, így a következő évi kifizetéseket már nem kell levonni, elkülöníteni a bérmegállapodásban meghatározott (2018-ban 12%, 2019-ben 5%) bérfejlesztési mértékekből.

A MÁV Zrt-vel kötött megállapodásal egyidőben, ugyanilyen tartalommal további megállapodások köttetnek a  MÁV-csoport többi vállalatánál is.

A MÁV-csoport és az érdekképviseletek között 2017. március 13-án aláírt Bérmegállapodásban és annak az egyes társaságokra vonatkozó mellékleteiben az aláíró Felek vállalták, hogy a MÁV-csoportnál munkaviszonyban eltöltött időhöz kapcsolódó juttatást, a szenioritás rendszerét is bevezetik.

A legalább 15 éves folyamatos, vagy ilyennek elismert vasutas munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók esetében 3 évente kerül elismerésre a vállalati elkötelezettség. Ez azt jelenti, a megállapodás ideje alatt minden, legalább tizenöt éves vasutas munkaviszonnyal rendelkező munkavállaló biztosan részesül a juttatásban.

A juttatás kifizetésére minden évben az adott naptári év június hónapjára járó munkabérrel együtt, a Vasutasnappal egy időben kerül sor azok részére, akik a megelőző naptári év június 1. napja és a tárgyév május 31. napja között érik el az alábbi szolgálati idők valamelyikét.

Az egyszeri kifizetés összege az elismert munkaviszony hosszának függvényében az alábbiak szerint alakul:

 

MÁV szolgálati idő

Egyszeri kifizetés összege (Ft/fő)

15

15 000

18

18 000

21

21 000

24

24 000

27

27 000

30

30 000

33

33 000

36

36 000

39

39 000

42

42 000

45

45 000

48

48 000

 

Az egyeztetések során a munkáltató vállalta, hogy:

  • valamennyi, a fenti vasutas munkaviszonnyal rendelkező munkavállaló (így a GYES-en, GYED-en lévő, tartós beteg, stb. is) részesül a kifizetésben,
  • akinek a Bérmegállapodás hatálya alatt nyugdíjazására tekintettel szűnik meg a munkaviszonya, és egyszeri kifizetés még nem illette meg, a munkaviszony megszűnéskor a még el nem ért, következő szolgálati időhöz tartozó összeg kerül kifizetésre.

 

A munkáltató és az érdekképviseletek együttes célja, hogy a három év lejártát követően közösen felülvizsgálják a rendszer tapasztalatait és annak jövőbeni fenntartásának lehetőségét, így letéve egy hosszú távú szenioritási rendszer alapjait.

Az aláírt megállapodás itt elolvasható.

A VSZ Hírnök letölthető verziója itt elérhető.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.