A munkavállalók képviseletében a szakszervezetek kinyilatkoztatják bátor, lehetőleg minél nagyobb követelésüket, hogy aztán legyen miből engedni, és az arany középúton megállapodni. „A” esetben a munkáltató teljesíti a követelést, „B” esetben nem.
Az „A” verzió nagy öröm. Persze nem mindenki örül, hiszen az, aki a szakszervezeti közösségen kívülről – potyautasként – feltétlenül sarat akar dobálni, az úgyis megteszi.
A „B” eset már komplikáltabb. Ha a szakszervezeti oldal elfogadja a visszautasítást, akkor „befeküdt a munkáltatónak”. Ha viszont nem fogadja el és további tárgyalásokra törekszik, akkor a szakszervezet „húzza az időt, hogy több pogácsát ehessen, ezért is jobb, ha mindenki kilép a szakszervezetből”. Persze ki lehet lépni, de előtte nem árt őszintén elgondolkozni: ha kiürül a szakszervezet, ki a jóisten fog bérről és számtalan egyéb juttatásról is egyeztetni a munkáltatóval? Ha nincs szakszervezet, akkor bizony a munkásnak egyedül kell a munkáltatója elé állni és magasabb bért követelni. Ez elég nagy teher.
A kedvenc verziónk az, amikor az első körben nincs megállapodás, s azonnal megindul a bátor facbookos üzenetcunami: „a szakszervezetek azonnal lépjenek sztrájkba”! A szakszervezetek. Nem mi, munkavállalók, hanem a szakszervezetek. Értsd: fogjuk meg és vigyétek, csak nekem ne kelljen csinálni semmit.
A bértárgyalásunk logikája azonban nem ennyire egyszerű. Egyrészt állami vállalatként nincs szétosztható profit, mint mondjuk egy jól menő autógyárnál. Másrészt a jelenleg fennálló gazdasági helyzetben és az elszálló infláció sem kedvez a tárgyalásoknak. (Az remélhetőleg köztudott, hogy az inflációra sem a munkáltatónak, sem a szakszervezeteknek nincs ráhatása, a megoldás kizárólag a kormány és a Nemzeti Bank hatásköre). Egyébként pedig nem csupán az alapbérről szól a fáma. Nézzük milyen nagyobb tételek is vannak a tárgyalási kalapban:
- Alapbér. A hároméves megállapodás alapján 5 százalék garantált. Előrelátó módon szintén a megállapodásból következik, hogy a jelenlegi rossz gazdasági helyzetben tárgyalni kell ennek az emeléséről. Itt rengeteg variáció elképzelhető. A Vasutasok Szakszervezete azt támogatja, hogy a forrásokat úgy kell megnövelni, majd elosztani, hogy az alacsonyabb jövedelmi kategóriákban magasabb százalékos emelés legyen.
- Kollektív megállapodásokban szereplő pótlékok meghosszabbítása. Ezek ugyanis nem csak úgy „járnak”. Meg kellett harcolni értük vagyis, szakszervezet nélkül nem is léteznének. Ilyen például az emelt műszakpótlék, de ide sorolhatóak a különböző alapbér kiegészítések és ösztönzők is.
- A menetkedvezmény kérdése a MÁV és a Volán járatokra. A Vasutasok Szakszervezete régi kezdeményezése a kölcsönös elfogadás, legalább a munkavállalók részére. Végre ebben a kérdésben is döntésre kellene jutni.
- A foglalkoztatás biztonsága. Garantálni kell, hogy a MÁV-Volán-csoport minden jelenlegi munkavállalója biztos lehessen munkahelyének megőrzésében.
S most arról, hogy hol is tartunk ebben a folyamatban!
Az 5 százalék emeléséről szóló tárgyalások haladnak, azonban még közel sem vagyunk a célnál. Elsőre a munkáltató 36.400 -, Ft-ot ajánlott alapbéremelésre. Ezt a szakszervezetek nem fogadták el, ezért a munkáltató újra számolt. Ezután ma 41.000,- Ft-os emelésre érkezett ajánlat, azonban a szakszervezetek ezt sem fogadták el, mert még mindig kevés. Tehát az emelés mértékéről egyelőre nincs megállapodás.
A tárgyalás tovább folytatódik. Azt azonban fontos leszögezni, hogy megállapodás esetén az emelt alapbér (és annak vonzatai) január 1-ig visszamenőleg lesz érvényes.
A Vasutasok Szakszervezete jelen helyzetben elkerülhetetlennek tartja a tulajdonos képviselőinek közvetlen bevonását a tárgyalásokba. Ezért személyes egyeztetést kezdeményeztünk az építési és közlekedési miniszternél, annak érdekében, hogy a béremeléshez szükséges források a vállalatcsoport rendelkezésére álljanak.
Megyünk tovább.
De nélkületek, a támogatásotok nélkül nem fog sikerülni.
Be a szakszervezetbe!