2022. 06. 29. 18:48

Érdekegyeztetés – egyelőre – megállapodás nélkül

Hosszúra nyúlt csönd után a Vasutasok Szakszervezete által kért vasutasnapi kifizetés is szerepelt a mai érdekegyeztetés asztalán.

Dr. Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. nemrég hivatalba lépett új vezérigazgatója első csoportszintű érdekegyeztetésén kifejezte, hogy nyílt párbeszéden alapuló, rendezett munkaügyi kapcsolatokban érdekelt. Álláspontja szerint a közösségi közlekedés – amelynek gerince a vasút – történelmi lehetőséghez érkezett azzal, hogy 2050-ig jelentősen csökkenteni kell a széndioxid kibocsátást. Ehhez azonban negyven éves lemaradást kell behozni az infrastruktúrában, amelyhez forrásokat kell találni. Emellett jelentős kihívás, az idősödő korfa miatt a működési hatékonyság növelése.

Természetesen asztalra került a Vasutasok Szakszervezete által Vasutasnapra kezdeményezett legalább 100.000 Ft egyszeri kifizetés ügye is. A témában a vezérigazgató július 6-ig haladékot kért, hogy a tulajdonossal tudjon egyeztetni. Mi továbbra is kiemelten fontosnak tartjuk a kifizetést, amelynek Vasutasnapra meg kell valósulnia.

Téma volt a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóit érintő egyes foglalkoztatáspolitikai, egészségvédelmi és szociális intézkedések alkalmazásáról szóló megállapodás tervezete is.

Amennyiben ez megkötésre kerül, akkor valamennyi leányvállalatnál egységesen alkalmazni kell a megállapodás elemeit.  (Pl. ÉVEK program, Egészségügyi szűrőprogram.)

Folytatás július 6-án. Tovább dolgozunk azért, hogy akkor már megállapodásokról számolhassunk be.

 

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.