2017. 09. 08. 16:11

Az EGY koronás Helyi Függelék esete a munkajoggal.

Utasellátó. Ez a szó mostantól nem magáról a szervezetről, nem a szolgáltatásról és a mögötte álló emberekről fog szólni, hanem inkább szinonimája lesz a kurtán-furcsán végrehajtott, majd még furcsább körülmények között felfüggesztett sztrájknak. Sajnos.

De a valós tartalmat és az eredeti követelést is csúfos ködbe borítja a mindössze egy járat visszaállításának ígérete. Az ebben a formában történt lezárásnak talán az egyetlen pozitív oldala, hogy „intenzív tárgyalások kezdődnek” a bajok feltárása érdekében.  Kár, hogy valakinek eme felismeréshez megint sztrájkba kellett hajszolnia a kollégákat. Aki nem látja, hogy az Utasellátó problémái nagyon mély gyökérből táplálkoznak, és nem is az elmúlt félévben keletkeztek, az nem veszi komolyan az ott dolgozókat. Az Utasellátó ügye olyan régi valós probléma, amelyre éppen ideje hosszú távú megoldást találni. Pontosan ezért kezdeményeztük most is a problémák teljes feltárására és a megoldásra vonatkozó egyeztetéseket. Sztrájk nélkül.

A hosszú távú megoldáshoz azonban nem a speciális foglalkoztatást biztosító Helyi Függelék felmondásán keresztül vezet az út. Mert azt az „egykoronás megállapodás” ne feledtesse velünk, hogy a felmondás egy, az orwelli állatfarm kerítésén áttörő, saját magát sarokba szorított elme kétségbeesett kísérlete volt.

Ugyanis a Munka törvénykönyve egyértelműen rendelkezik arról, hogy egy munkáltatónál hány kollektív szerződés lehet: a 276.§ (5) bekezdése szerint, a munkáltató egy kollektív szerződést köthet. Erre való tekintettel a KSZ HF-ek a kollektív szerződés elválaszthatatlan részei, azaz felmondani őket kizárólag a kollektív szerződéssel egyetemben lehet. Az Utasellátó HF-ének azon pontja, amely lehetővé teszi annak felmondását, véleményünk szerint, mind az Mt., mind a START KSZ idevonatkozó rendelkezéseivel ellentétes, azaz semmis. A KSZ rendelkezései alapján, a semmisséget hivatalból kell figyelembe venni.

Azzal - a társszakszervezet honlapjáról tudomásunkra jutott információval - miszerint a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója  és a VDSZSZ Szolidaritás elnöke megegyezett a felmondott HF november 30-ig történő meghosszabbításáról, nem tudunk mit kezdeni, mert munkajogi szempontból értelmezhetetlen számunkra.

Fentiekre hivatkozva, a Vasutasok Szakszervezete a munkáltató egyértelmű jogi álláspontjának megküldését kéri, egyben felhívjuk arra a figyelmet, hogy a jogkövető magatartásnak készek vagyunk jogi úton is érvényt szerezni.

A START vezérigazgatójának írt levelünk itt olvasható.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.