Elvégre, ami működött egy gyakorlati terepasztalon, miért ne működne nagyban is – gondolhatják. Úgy látszik, a döntéshozók szerint egy-két kimaradt vonat Rákos és Pilisvörösvár között csak ugyanakkora hatással bír, mint egy a 80a vagy a 100-as vonalon bekövetkező havaria helyzet.
Azt is szépen leírták ebben a hírlevélben, hogy ők – mármint a cégvezetés – nagyon szerették volna egy megállapodásban rögzíteni, mennyire jó ötlet is ez az egész KN-es közlekedés és annak kiterjesztése. de sajnos a néhány kukacoskodó szakszervezet nem írta alá az erről szóló megállapodást, így egyoldalúan voltak kénytelenek végrehajtani ezt a remek innovációt. Nos, mi azért nem írtunk alá, mert első perctől rossz, és csakis kényszer szülte megoldásnak tartjuk.
Elismertük, hogy a létszámhiány és túlóra kérdését kezelni kell, és nyitottak voltunk egy mindenkinek biztosítékot jelentő megállapodás kidolgozására. Nem kértünk mást, csak azt, hogy valódi garanciák mentén, fokozatosan és arányosan, szakszervezetünkkel egyeztetve, számonkérhető módon bővítsék a rendszert.
A gyors megtakarítási láz kényszerében égő menedzsment azonban nem így gondolta, és egyszerűen figyelmen kívül hagyta javaslatainkat, ragaszkodott a saját elképzeléséhez.
Ezért nem adtuk a nevünket hozzá. Mert felelősséggel tartozunk mind a kollégáink, mind az utasaink felé. Őszintén reméljük, hogy a munkáltató is rájön, tévúton jár, és az erőből politizálás helyett visszatér a tárgyalóasztalhoz.
Hiba lenne azt gondolni, hogy ha már utaztunk a Libegőn, akkor a holdra szállás is sikerülni fog.