2020. 10. 09. 12:00

Búcsúzunk egy kiváló kollégától, baráttól!

Elhunyt Sebestyén József. A VSZ ONYSZ tiszteletbeli elnöke 1941. december 17-én született Vas megyében. A szakszervezeti mozgalommal kora ifjúsága kezdete óta, haláláig szoros kapcsolatban volt.

Általános iskolai tanulmányai befejezése után a MÁV Landler Jenő Járműjavító Üzemben helyezkedett el, ekkor került be a munkavilágába. Itt szerzett esztergályos szakmát. Fiatal szakemberként az üzem megmunkáló osztályán kezdett el dolgozni, mint esztergályos. Szorgalma, szakmai tudása, kiemelkedő pozitív emberi tulajdonsága, folyamatos szakmai, politikai ismeretei bővítése alkalmassá tették magasabb beosztások betöltésére.

Széleskörű tevékenysége mellett, mint sportoló is komoly eredményeket ért el. A Testvériség Sportegyesület Súlyemelő Szakosztályának vezetőjeként váltósúlyú magyar bajnoki címet is szerzett, több alkalommal.

Munkáját osztályvezetőként fejezte be. Érdemeit több magas szakmai kitüntetéssel ismerték el.

Több évtizeden át harcosan képviselte a demokratikus eszméket, harcosan küzdött az érdekképviselet és az érdekvédelem érvényesüléséért.

Élete során több választott tisztséget töltött be politikai, társadalmi és érdekvédelmi területeken.

A Vasutasok Szakszervezetének 1957-től volt a tagja, több tisztséget is vállalt.

A VSZ Országos Nyugdíjas Szervezetében 2003-tól választmányi tag, a Szervezetépítési Bizottság vezetője, majd a VSZ ONYSZ Tanácsadó Testületének tagja, 2015-től a VSZ ONYSZ tiszteletbeli elnöke volt. Munkáját mindenütt nagy odaadással, kiemelkedő szakmai hozzáértéssel végezte, amit több szakszervezeti és MÁV kitüntetéssel ismertek el. (2006-ban MÁV Elnök-vezérigazgató Dicséret, 2019-ben VSZ Aranyjelvény)

Példás családi életet élt. 1965-ben kötött házasságából két gyermekük született Krisztina és Gábor, akiket később két unoka Tamás és Flóra követett. Büszke volt családjára, akik munkájához jó hátteret, segítséget biztosítottak számára.

Kedves Jóska! Szomorúan búcsúzunk. Nyugodj békében!

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.