2019. 05. 02. 11:07

Búcsúzunk Vargáné Katikától

Megdöbbentünk a szomorú hír hallatán, hogy Varga Miklósné Kati 65 éves korában, hosszantartó súlyos betegsége következtében elhunyt. A nyugdíjas évek tartalmas eltöltésére készült, de ebben betegsége megakadályozta.

Varga Miklósné 1963-tól volt a Vasutasok Szakszervezete tagja. Kati 1982. március 1-én lett a Vasutasok Szakszervezete alkalmazottja, később a VSZ Szombathelyi Területi Bizottság, majd Területi Képviselet irodavezetője, amit betegsége kezdetéig, 2014. március 31-ig látott el. A VSZ-ben eltöltött 32 év alatt hét területi titkárt, majd képviseletvezetőt „szolgált ki”.

Lojalitását a mozgalomhoz, kiemelkedő, precíz munkáját mind a vele dolgozó területi titkárok, majd képviselet vezetők, mind az alapszervezetek tisztségviselői elismerték, kivívta magának a kollégák szeretetét, megbecsülését. Nyugdíjba vonulását követően is lelkiismeretesen látta el feladatait.

Varga Miklósné a Vasutasok Szakszervezetében végzett példamutató munkájáért 2009-ben a VSZ Elismerő Oklevél kitüntetést, majd 2014-ben a VSZ Arany Jelvény kitüntetést vehette át.

Drága Kati! Hiányozni fogsz barátként és munkatársként.

Nyugodj békében!

EMLÉKED SZERETETTEL MEGŐRIZZÜK!

Temetése 2019. május 3-án pénteken 14.30-kor kerül megtartásra a Szombathely Herény városrész temetőjében.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.