2023. 06. 01. 12:11

Első VSZ paintball bajnokság Debrecenben

Úgy tűnik, eltalálta a fiatalok ízlését a VSZ Debrecen Területi Kirendeltsége: paintball versenyt rendezett május 27-ére, s ezzel új tagokat nyert a szervezet számára. A Príma Paintball Debrecen Vekeri tó közelében fekvő profi pályáján 22 lelkes fiatal élvezte a versenyt, közülük jó néhányan friss szakszervezeti tagként érkeztek az izgalmas programra. A részvételi feltétel ugyanis a szakszervezeti tagság volt.

Első alkalommal, de hagyományőrző szándékkel rendezett paintball versenyt a DBTK. A május 27-ére meghirdetett rendezvényre 22 lelkes fiatal érkezett, s ez a szám jóval felülmúlta a szervezők várakozását. Főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy a versenyzők között 5-6 olyan fiatal is volt, aki kifejezetten az izgalmas verseny miatt lépett be a szakszervezetbe. Ezen a programon ugyanis csak szakszervezeti tagok vehettek részt.

A festékgolyóktól színes izgalmas harc egyedüli élményt jelentett a fiataloknak, akik a kimerítő ütközetek után, a jóízűen elfogyasztott ebéd közben megbeszélték, legközelebb még több kollégájukat is beszervezik, hogy minél népesebb, izgalmasabb összecsapások, akciók lehessenek az erre a célra épített harcmezőn.  Már most el kell kezdeni szervezkedni, mert a sikert látva elhatároztuk, hogy ősszel, Miskolc területtel összefogva ismét összecsaphatnak a fiatalok.

A fiatalok megnyerésében a VSZ Ifjúsági tagozatának is nagy szerepe és felelőssége van, ezért nem véletlen, hogy vezetőjük, Kövesdi Roland is személyesen részt vett az első paintball programon. A helyszíni tapasztalatok szerint ezzel a rendezvénnyel a szakszervezet egyértelműen eltalálta a fiatalok ízlését, s nagy lépést tett feléjük. Az ilyen rendezvényekkel kell közel vinni az ifjúsághoz a szakszervezeti közösséget, s ezen keresztül is megmutatni nekik az együtt töltött idő élményét, a közösség erejét.

Az első paintball bajnokság jó helyen, felhőtlenül jó időben és fergetegesen jó hangulatban zajlott. Ez utóbbit megkoronázta az ebéd, a krumplival, savanyúsággal tálalt marhapörkölt, amelyet a rendezvény szakácsának Draskovits Rudinak és a helyszínre szállított némi üdítőnek is köszönhették a résztvevők.

A szervezésért  nagy köszönet  jár Hadházi Gergőnek a TEB VSZ Debrecen ifi tagozat vezetőjének. A rendezvény nem jöhetett volna létre – de legalábbis, nem ilyen színvonalon – a VSZ ügyvezetésének támogatása nélkül.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.