2020. 08. 31. 21:23

Kétezret teszel, ötezret viszel!

Hogy mit is jelent a címben szereplő kis szójáték? Nos, ha minden a mai bejelentések szerint alakul, az egészségpénztári tagok jövőjéről szól. Ez pedig egy olyan juttatás bevezetésével valósul meg, amely a szakszervezetek nélkül nem történne meg.

Persze ennél több magyarázat szükséges, amit hamarosan meg is fogunk adni, azonban a teljes tisztánlátás érdekében fel kell idéznünk az előzményeket. Tesszük ezt azért is, hogy szakszervezeti partnereink emlékezetében is megpróbáljunk rendet tenni.

Szakszervezeti oldalról az a törekvés, hogy – a Nyugdíjpénztárakhoz hasonlóan – az egészségpénztári tagdíjakat is támogassa a munkáltató, már évekkel ezelőtt megszületett. A MÁV-csoportban több kezdeményezés fulladt kudarcba, de nem adtuk fel. A megvalósuláshoz vezető út kiemelkedő állomása volt az ez év márciusában aláírt bérmegállapodás, mely a bérekre közvetlenül vonatkozó tételek mellett tartalmazta a következő passzust (figyelem szakszervezeti partnereink, most érkezik a lényeg!).

„A Munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a szociális hozzájárulási adó a jelen megállapodás megkötésekor hatályos mértékéhez képest a 2020. év vonatkozásában csökkentésre kerül, akkor tárgyalásokat kezdeményez a munkáltatói önkéntes egészségpénztári tagdíj-kiegészítés bevezetésérő.”

Ezt követően a bérmegállapodást aláíró szakszervezetek „kötelezettséget vállalnak, hogy amennyiben 2020. évben sor kerül a szociális hozzájárulási adó csökkentésére, abból - a munkáltatóval kötött megállapodás alapján - legalább nettó 3000 Ft/hó/fő összeget egészségpénztári tagdíj-kiegészítésre használnak fel.”

Persze az idei évet meghatározó COVID-19 járvány ezt a törekvést is majdnem elsöpörte, de a munkáltatóval folytatott egyeztetéseken folyamatosan ott szerepelt a téma.

Ezért kért engedélyt a MÁV-csoport a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztériumtól az egészségpénztári tagdíj-kiegészítés bevezetésére a szociális hozzájárulási adó csökkenés miatt megmaradó forrásokból.

A Vasutas Egészség- és Önsegélyező Pénztár mai Küldöttértekezletén, Dorozsmai Éva a MÁV ZRt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese által tett bejelentés tárgya ennek az engedélynek a megérkezéséről szólt. Az rendszer működéséről, részleteiről a munkáltató és a szakszervezetek közötti megállapodás fog rendelkezni.

Amit most tudni lehet.

A tagdíj támogatás mértéke nettó 3000,- Ft/tag/hó lesz. A vonatkozó adókat és járulékokat a munkáltató fizeti meg.

Aki szeptember 30-ig tagja egészségpénztárnak (nem csak a Vasutasnak), annak a tagdíjtámogatás július 1-től visszamenőlegesen jár.

A Vasutas Egészség- és Önsegélyező pénztár minimális havi díja 5000,-Ft/hó, így aki ebben a pénztárban tag, arra igaz: Kétezret teszel, ötezret viszel!

Szokták mondani, hogy az ördög a részletekben rejlik, tehát a részletekre a megállapodás aláírása után visszatérünk.

Letölthető dokumentum:

VSZ Hírnök 20200831

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.