2020. 06. 18. 16:46

Össztüzet zúdít a közlekedésszakma a MÁV új menetrendjére

Indokolatlan, logikátlan, az utasok piszkálása, nem segíti a járvány elleni védekezést – az InfoRádió által megkérdezett szakmai szervezetek így látják a járványhelyzet lecsengésével életbe lépő, de éppen járványügyinek nevezett MÁV-menetrendet. Azonban a társaságnak is vannak érvei.

Szakmai és civil szervezetek szerint hibás elképzeléseken alapul a MÁV által bevezetett új menetrend és a buszos pótlások egyes vonalakon.

Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg egyesület elnöke úgy látja, a MÁV lépései indokolatlanok, mert a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat az állam már feloldotta, és az utasszám is kezd közelíteni a régihez.

"A legfontosabb problémánk a mostani változtatásokkal az, hogy ideiglenes járványügyi menetrendnek nevezik, miközben nem tiszta, hogy mennyire ideiglenes, meddig kell ritkább közlekedésre és pótlóbuszokra számítani az utasoknak. További aggály, hogy a járvány elleni védekezést nem segíti, ha az utasokat egy több kocsis vonat helyett egy pótlóbuszra zsúfolják össze, vagy adott esetben kevesebb járat áll rendelkezésükre." Szerinte annak sincs jó üzenete, hogy nem egyeztették a tervet az önkormányzatokkal, rohammunkában dolgoztak a menetrenden. "Nagyatádról az egyetlen vonat például este fél 11-kor indul, illetve Abaújszántóról Hidasnémeti felé hajnali 5-kor, annak ellenére, hogy utóbbi egy fontos turisztikai térség, itt található a Boldogkői vár, illetve Vizsoly is" - hozott két példát a szakértő, aki szerint attól különösen átláthatatlan a menetrend, hogy a vonatok egy része helyett busz megy - nem ritkán korábban, mint a helyettesített vonat -, másik része helyett nem.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint az utasok látják a kárát annak a belharcnak,amelynek az eredménye a MÁV most életbe lépő új menetrendje. Dorner Lajos, a szervezet elnöke kiemelte, hogy nem bezárni, hanem fejleszteni kellene a mellékvonalakat.

"A járványhelyzetre hivatkoznak ennél a lépésnél, de az ugye éppen most múlik el. Pont az lenne a lényeg, hogy visszaépüljön a forgalom, csak hát a járványhelyzetet használták ki a vasút ellenségei arra, hogy ismét akcióba lendüljenek, miközben ez az egész témakör, a MÁV működésének az egy százalékát sem éri el. Ha úgy tetszik, szociális alapon is fent lehetne tartani, eltörpül minden más mellett... Azt kell mondanom, ez teljesen felesleges piszkálása az állampolgároknak. Szakmát ne is keressünk mögötte, mert nincsen. Sok helyen olyan buszpótlást fognak bevezetni, ahol a busz menetideje sokkal hosszabb, mint az egyébként teljesen elhanyagolt állapotú vasútnak" - mondta a VEKE vezetője.

Csak egy példa Szalay Árontól: Villányból Mohácsra a vonatút 25 perc, míg a buszút több mint egy óra,mivel nincs párhuzamos út a vasúttal, kerülni kell.

Dorner Lajos arra is külön kitért, hogy a MÁV és az állami vezetés a közelmúltban épp a vasútvonalak átfogó fejlesztésén dolgozott, erre most "vasútbezárási hullám üti fel a fejét", miközben Ausztria is épp most költ százmillió eurós nagyságrendben a szárnyvonalak jobbítására. Szerinte az sincs jól, hogy a szolgáltató társaságok dolgozzák ki a menetrendet, nem pedig a megrendelő, vagyis adott esetben az állam, a szakminisztérium csak ráüti a pecsétet a "marakodó szolgáltatói érdekcsoportok" terveire.

Az InfoRádió megkereste a MÁV-ot, a társaság közleményében azt írta, az ideiglenes járványügyi menetrendek életbe lépésévelegyetlen viszonylaton sem váltja fel teljes egészében buszos szolgáltatás a vasúti közlekedést, szárnyvonalak nem szűnnek meg. Hozzátették: a vasúttársaság, a megrendelő minisztériummal közösen, folyamatosan figyelemmel fogja kísérni a járatok utasforgalmát, szükség esetén felülvizsgálják majd a pandémiás készültségben alkalmazott ideiglenes járványügyi menetrendeket, rugalmasan alakítva a biztosított kapacitásokat.

Az ügyben megkerestük az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztériumot is, amelytől az intézkedések részletes okait szeretnénk megtudni. A tárca egyelőre nem válaszolt a kérdéseinkre.

forrás: infostart.hu

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.