2018. 06. 20. 18:23

Új adótörvények – elbúcsúzunk a VBKJ-tól?

A kormány június 19-én bejelentette a 2019-re érvényes adótörvény módosítási javaslatait. A módosítás több tételt érint. Ami a munkavállalók legnagyobb részét érinti, az a kafetéria rendszerének jelentős átalakítása.

Bonyolultsága miatt számos kritika érte a kafeteria-rendszert már korábban is. A jelenlegi szisztéma jelentős adminisztrációs teherrel jár, így a kisebb cégek jellemzően egyáltalán nem fizetnek béren kívüli juttatásokat a foglalkoztatottjaiknak, ezért – a vállalkozások kérésének engedve – jövőre a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású kafeteria-elem. Az egyszerűsítés mellett a kormány álláspontja az, hogy munkáért munkabér jár mindenkinek, amely nem helyettesíthető semmilyen utalvánnyal – mondta Varga Mihály miniszter.

A tervek szerint megszűnik:

  • a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentessége,
  • a mobilitási célú lakhatási támogatás adómentessége,
  • a kockázati biztosítás munkáltató által megfizetett díjának adómentessége,
  • a diákhitel törlesztéséhez adott munkáltatói juttatás adómentessége,
  • a sportrendezvényre szóló belépők adómentessége,
  • a kultúrautalványok adómentessége,
  • a készpénzben kifizethető 100 ezer forintos juttatás kedvezménye.

A SZÉP-kártyán adható éves rekreációs keretösszeg a költségvetés alá tartozó munkahelyek esetében 200 ezer forint, egyéb munkáltatók esetében 450 ezer forint.

Ez az első tervezet, azonban megközelítőleg mutatja, hogy milyen irányt fog venni pl. a kafetéria is. A VBKJ 2004-es bevezetése óta számos változáson esett át: választható elemek jöttek-mentek, az elemek adószorzata állandóan változott, de mindeddig megvolt.

Most nagyon úgy tűnik, hogy el fog tűnni a rendszerből. 

E mellett minden eddiginél nagyobb összeg „ragadt” a SZÉP-kártyákon

Május 31. volt a határidő, eddig lehetett a 2016-ban a SZÉP-kártyára utalt összegeket felhasználni. Az OTP Bank, az MKB Bank és a K&H Bank – mint kártya kibocsátó bankok – beszámolói alapján a munkavállalók a kártyán lévő összegek mintegy 98 %-t használták fel május 31-ig.

Csak érdekesség – vagy felelőtlenség? – hogy míg 2017-ben 1,3 addig 2018-ban már mintegy 2 milliárd Ft került vissza a munkáltatókhoz, ennyit hagytunk „elúszni”. A legnagyobb összeg, amit egy munkavállaló „elbukott”, az közel 600.000 Ft volt.

A bankok a megmaradt egyenlegeket a jogszabályi kötelezettségeiknek megfelelően június 30-ig visszautalják az érintett munkáltatóknak. A visszautalt összegekkel a cégek - a jogszabályok figyelembevételével - szabadon rendelkezhetnek.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.