2018. 08. 28. 14:20

Újabb előrelépés menetkedvezmény ügyben

"Tájékoztatom, hogy szakmai szempontból támogatásomról biztosítom a Vasutasok Szakszervezetének az egyes vasúti utazási kedvezményekről szóló 57/2009. (X.20.) KHEM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) módosítására vonatkozó kezdeményezését. "

A frissen kinevezett államtitkár reagált a Vasutasok Szakszervezete elnökének levelére. Dr. Mosóczi László válaszában kifejti, hogy indokoltnak tartja a 2009-ben életbe lépett rendelet módosítását, amelynek során támogatja a Vasutasok Szakszervezetének kezdeményezését.

A VSZ kezdeményezésének is köszönhetően a háttérben folyt a rendelet módosítását előkészítő szakmai munka, amelynek eredményeként elkészült egy szakmai javaslat, amely a Vasutasok Szakszervezete által korábban jelzett kérdésekre is választ kíván adni.

Az államtitkár azt is kijelentette, hogy a jogalkotás során biztosítani fogja szakszervezetünknek, hogy az elkészült javaslatot megismerhesse és arról a véleményét érdemben kifejthesse.

Ezzel a lépéssel - a Vasutasok Szakszervezete következetes munkájának köszönhetően -  még közelebb kerültünk annak a problémának a megoldásához, amely indokolatlanul diszkriminatív és sok vasutas életét keseríti meg.

A válaszlevél itt olvasható

Korábbi levelünk itt olvasható

Korábbi cikkeink a témában:

Újra a menetkedvezményről

Menetkedvezmény: azonnali cselekvést!

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.