2021. 10. 22. 13:42

Új vezető a VSZ Debrecen Területi Képviseletnél

Hitelesség, őszinteség, figyelem, lendület. Az első beszélgetésünk alapján ezzel a négy szóval jellemezném a Vasutasok Szakszervezete Debrecen Területi Képviselet új megválasztott vezetőjének, Farkas Zsoltnak a filozófiáját. Igaz, mint a beszélgetésünk során később kiderült, ez a szemlélet a terület új vezetőjénél nem csupán felkészülés kérdése, hanem alap hozzáállás a szakszervezeti tisztségviselői munkához.

Sokan gratuláltak, igaz, egyelőre talán nem mindenki fenntartások nélkül, hogy a korábbi területi vezető, Suszter Csaba nyugdíjba vonulása miatt megüresedett pozícióra kiírt választás másik két indulója előtt én futottam be – válaszolta Farkas Zsolt a kérdésemre, hogyan fogadták az új pozícióban, Debrecen Területi Képviselet vezetőjeként. Nem lehet mindenkinek megfelelni, állapítjuk meg közösen, de érdemes megpróbálni. Mint a beszélgetésünkből ki is derült, Farkas Zsolt olyan ember, aki mindent megtesz azért, hogy elnyerje a tagok bizalmát. Na, mindent talán mégsem – korrigál is gyorsan –, mert hitegetni senkit nem szokott, még akkor sem, ha ezzel népszerű lehetne bizonyos körökben.  Az őszinteség, a hitelesség és a figyelem az, amivel egy szakszervezeti tisztségviselő el tudja fogadtatni magát, sőt népszerűséget is szerezhet – véli. Ezt egyébként nem minden előzmény nélkül állítja, hiszen alapszervezeténél, a VSZ Forgalmi SZB Debrecennél is ez volt a kifizetődő filozófiája. – Aki ismer, tudja rólam, hogy mindig őszintén, egyenesen beszélek, a kellemetlen híreket, információkat sem szépítem.

Terepen dolgozom

– Figyelek mindenkire. Nem az irodámban, hanem a terepen, a munkahelyeket járva dolgozom – mondja –, hiszen a személyes beszélgetések a leghitelesebb hírforrások. Ez a módszer az alapszervezetemnél is jól bevált. Tapasztalatból tudom, a vasutasok hálásak, ha figyelnek rájuk, s van kinek kibeszélni a problémáikat. Főleg, ha olyan embernek önthetik ki a gondjaikat, aki segíteni akar, és sokszor tud is.

Min készül változtatni a képviselet korábbi rendjén, kérdezem, amire gyorsan, őszintén rávágja: semmin, ami működik. Mi értelme van a jót kidobni, s valami olyat erőltetni az emberekre, amitől esetleg idegenkednek, s ráadásul nem is biztos, hogy beválik. Ami működik, azt meg kell tartani.  – Egyébként kész vagyok tanulni, s minden sikeres megoldást alkalmazni – mondja.

Tagmegtartás, oktatás, toborzás és a fiatalok

A terület új vezetőjeként mi a legfontosabb célja? – kérdezem azt várva, hogy a tagszervezést, a fiatalítást és a képzést említi elsőként. Kissé meglep, hogy mégsem ezeket, hanem a tagok megtartását emeli ki, azt magyarázva, hogy az elkövetkező időkben nagy átalakítások várhatók és félő, hogy több tucat munkavállaló veszítheti el a jelenlegi munkáját, s nekik a vasútnál új lehetőséget kell találni. Azok számára pedig, akik mégsem maradhatnak a cégnél, a lehető legjobb felmondási feltételeket kell kiharcolni. Ez nem kis munka lesz – állapítja meg, hozzátéve, hogy nem is baj, hiszen ez a dolga. Ezt követően persze sorra előkerül mindaz a cél, ami fontos egy szakszervezet számára: tájékoztatás, oktatás, fiatalok meggyőzése, tagtoborzás. A területen jelenleg mintegy 1130 VSZ-tag van, jó lenne mielőbb – de azért ésszerű ütemben – növelni ezt a számot – jelentette ki. Hozzátette: amennyiben ez nem sikerül belátható időn belül, nem lesz rest szakértői segítséget is kérni a VSZ vezetőitől.

Erős, naprakész, tudatos

– Pályázatomban azt írtam, hogy megválasztásom estén erős, mindig naprakész, tudatos vezető leszek. Erre törekszem. Fontosnak tartom a közösségi érdekek érvényesítését, munkatársaim kedvezőbb munkakörülményeinek megteremtését, illetve az emberekkel való törődést – sorolja a terveit. Programjából egyébként az is kiderül, hogy fontosnak tartja a folyamatos egyeztetést az ÜT-be, KÜT-be, illetve MVB-be, KMVB-be delegált tagokkal, de számít a nyugdíjas tagok több évtizedes tapasztalatára, az ifjúság lendületére és nem utolsó sorban női tagtársaink leleményességére.

Farkas Zsolt a Vasutasok Szakszervezete tradicionális értékeinek megőrzése mellett dinamikus, karakteresebb érdekképviseletet ígér, mert vallja: egy erős, jól szervezett csapat sokra viheti, közösen pedig bármit elérhetnek.

Német H. Erzsébet

Bemutatkozik: Farkas Zsolt

  1. április 23-án születtem Debrecenben. Pedagógiai asszisztensként dolgozó feleségemmel három leánygyermeket nevelünk.

Általános iskolai tanulmányaimat a dr. Földi János Általános Iskolában végeztem el, majd a Povolny Ferenc Szakképző Intézetben szakmát szereztem és érettségiztem.

2001 augusztusában kezdtem el vasúti tanulmányaimat a Brassai Sámuel Műszaki Szakközépiskolában vasútüzemvitel ellátó szakon. Ekkor már be is léptem a Vasutasok Szakszervezetébe.

Az összszakvizsga megszerzése után, 2003. augusztus 1. óta a MÁV Zrt.-nél dolgozom. Kezdetben mint váltókezelő Hajdúböszörményben, majd 2005. október 1-től Újfehértón forgalmi szolgálattevőként végeztem munkámat.

2020 szeptemberében végeztem a Baross Gábor Oktatási Központ felsőfokú forgalmi levelező szakán. A tisztképző elvégzése után 2020. október 1-től kerültem jelenlegi munkakörömbe mint forgalmi technológiai szakelőadó Debrecen Forgalmi Csomópontra.

Tevékenységeim során mindig fontosnak tartottam a munkavállalók érdekeit. Ezt látva és tapasztalva kollégáim egyre több feladatot bíztak rám a szervezeten belül.

Előbb elnökként, majd később titkárként végeztem alapszervezeti feladataimat. Nagyon büszke vagyok rá, hogy szívós munkával a titkári munkásságom kezdetekor 12 tagú alapszervezeti létszámot mára több mint 90-re sikerült feltornászni. Látván az ambícióimat, szorgalmamat és munkásságomat, titkár társaim 2019-ben megválasztottak a Debrecen Területi Képviselet forgalmi vezetőhelyettesnek, illetve elnökségi tagnak. Az elnökségi munkámat a képviseletvezetővel egyeztetve, mindig tagjaink érdekeit szem előtt tartva végzem, jó kapcsolatot ápolva a VSZ elnökével, alelnökeivel, illetve az elnökségi tagokkal.

 

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.