2020. 12. 02. 20:00

Erősödnek a szakszervezetek

Az eddigieknél hatékonyabb és erősebb képviseletet kapnak a MÁV–csoport munkavállalói, ma ugyanis újabb érdekvédelmi együttműködési megállapodás született. Ezúttal a Vasutasok Szakszervezete, a HÉV Dolgozók Szakszervezete és a Független HÉV Szakszervezet döntött úgy, hogy közösen fognak fellépni a dolgozók jogaiért, érdekeiért, s nem utolsó sorban a hamarosan esedékes béremelésért.

Nemcsak egyre erősebbek, hanem vélhetően egyre eredményesebbek is lesznek a MÁV-csoporton belül működő szakszervezetek. Legalábbis ezt a célt szolgálják azok az együttműködési megállapodások, amelyekből az elmúlt pár hónap alatt kettőt is kötött a Vasutasok Szakszervezete. A Vasutasok Szakszervezete a Közúti Közlekedési Szakszervezettel (KKSZ) korábban létrejött hivatalos egyezség után ma újabbat írt alá, ezúttal a HÉV Dolgozók Szakszervezetével és a Független HÉV Szakszervezettel.

Az aláírók úgy vélik, egymást támogatva és erősítve a cégen belül – esetenként azon kívül is – minden eddiginél hatékonyabban fognak fellépni a közös célokért. Így lesz ez már a hamarosan kezdődő bértárgyalásokon is – szögezte le Meleg János, a VSZ elnöke.

A határozatlan időre szóló megállapodás szerint „a szakmai szakszervezetek által létrehozott együttműködés alapja az egymás iránti tisztelet, szolidaritás, a szakszervezeti tagság közös érdekeinek megjelenítése és támogatása, a kölcsönös segítségnyújtás, a MÁV-Csoportban közösen képviselhető álláspontok kialakítása."

Letölthető dokumentum:

Aláírt együttműködési megállapodás

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.