2018. 04. 03. 13:47

13. Heti VSZ Hírnök

A Vasutasok Szakszervezete nem hivatalos forrásból értesült arról, hogy a MÁV Zrt. a 2017. évi ki nem adott szabadságokat – bizonytalan idejű és ismeretlen mértékű- pénzbeli „elismerés” útján kívánja az érintettek felé kompenzálni, sőt e kérdésben felmerült egy esetleges KSZ módosítás lehetősége is.

A fenti információkra tekintettel, azonnal levélben fordultunk a munkáltatóhoz, amelyben tájékoztatást kértünk a tavalyi évi ki nem adott szabadságok mennyiségéről, valamint az ebben érintett munkavállalók létszámáról, illetve közöltük a munkáltatóval az e témakörben megfogalmazott álláspontunkat. A legújabb információk, valamint a munkáltató által 2018. március 23-án megküldött tájékoztatás szerint, a munkavállalókkal utólag szeretnének arról megállapodást kötni, hogy a 2017. évben ki nem adott szabadság átvihető a 2018. évre azzal, hogy a munkavállalók megértő hozzáállását az anyagi lehetőségek figyelembevételével a munkáltató később akár honorálni is fogja. A Vasutasok Szakszervezete részéről ez a munkáltatói magatartás és gondolkodásmód több szempontból is elfogadhatatlan! A szabadság a munkavállalót a munkában eltöltött idő alapján, minden naptári évben megillető pihenőidő. További részletek honlapunkon.

2017. októberében kezdődött el a MÁV Zrt.-nél a 2004-ben bevezetett HAY munkakör értékelési rendszer – szakszervezetünk által régóta szorgalmazott -megújítása. Most tájékoztatást kaptunk a projekt állásáról. A rendszer eddigi felülvizsgálatának eredményeként kiadásra került az egységes általános munkaköri leírásgyűjtemény, valamint a munkaköri regiszter, amely tartalmazza a MÁV Zrt-nél alkalmazott valamennyi munkakör betöltési követelményeit. A Vasutasok Szakszervezete eddigi kezdeményezéseinek megfelelően részt vesz a rendszer megújításában. Kérésünknek megfelelően, március 29-án szakszervezetünk tájékoztatást kapott a munkáltatói oldal képviselőitől a csoport szintű munkaköri megújító projekt állásáról, céljáról, eddigi eredményeiről és ütemezéséről. A VSZ szakmai képviseleteinek az egyeztetésen résztvevő vezetői közvetlenül kérdezhettek és mondhattak véleményt a projektről. Ez jobb lehetőséget teremtett a projekt részletes megismerésére, mint a megelőző napon tartott csoport szintű egyeztetés. A tájékoztató további részletei itt találhatóak.

Március 28-án nyílt meg a VOKE Vasutasok Széchenyi István Művelődési Házában a Kórházvonattal a Don-kanyarban című fotókiállítás a Doni fotós - Reményi József főhadnagy képeiből.  A kiállítás képanyagát és írott dokumentumait Reményi József készítette, aki a II. világháború idején a Donnál harcoló Második Magyar Hadsereg sérültjeit szállító kórházvonatokon szolgált, mint az ellátásért felelős gazdasági szakember, aki a hadseregben tartalékos zászlósként, hadnagyként, majd főhadnagyként. Az először „vasutas” környezetben szereplő kiállítást Meleg János a Vasutasok Szakszervezetének elnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott Molnárné Zólyomi Zsuzsanna a Művelődési ház vezetője és Simon Dezső a VSZ ONYSZ elnöke.
A kiállítás 2018. április 7-ig tekinthető meg.

Vasutasok Szakszervezete

Hírnök nyomtatható változata innen tölthető le.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.